Azt már gyerekkorunkban megtanulhattuk, hogy sokkal könnyebben értjük meg a konkrét dolgokat, mint az absztraktakat. A tanulás legjobb fegyverei tehát nem a különböző definíciók vagy elméleti leírások, hanem a példák, történetek, esettanulmányok és szerepjátékok. Ráadásul ezek nem csak a megértést segítik, hanem a gyakorlati alkalmazást is.
Ebben nyújt segítséget az, hogyha a nemzeti ünnepeinkről nemcsak ünnepi műsorral, hanem produktummal és szerepjátékokkal is emlékezünk és ilyen formában is megerősítjük az ismereteiket.
Idén a Legyél te is 1956 hőse! című szerepjátékkal és rádiós műsorral emlékeztünk meg a forradalom eseményeiről és hőseiről. A szerepjátékkal visszautazhattak a történelemben az 1950-es évek Magyarországára. Egy fiatalember bőrébe bújva élhették át a forradalmat, az ő szemén keresztül ismerhették meg a világot, amelyben élni kell. Az alábbi szabályok voltak érvényesek a játék során: „Ennek a könyvnek te vagy a főhőse. A szerencse segítségével te alakítod sorsodat, te döntöd el, mit teszel, merre mész tovább. A te bátorságod, vágyaid, fantáziád is irányítják a történetet. Hosszabb-rövidebb bekezdéseket találsz 1-400-ig. Ezek között kell előre-hátra lapozgatnod az utasításoknak megfelelően. Sokszor olvasod majd: Dobj egy kockával! Ilyenkor a szerencsédet teszed próbára. Ez helyettesíti a való élet véletlenjeit.”
A játék végén a karakter sorsa sokféleképpen alakulhatott a diákok választásai alapján, amely a korabeli életsorsokat vette alapul. Tanulóink kilépőkártyával léptek ki a szerepből a játék végén, amelyeket összegyűjtve körvonalazódtak a választásaik és ezáltal a sorsuk. Lettek belőlük a forradalom ártatlan áldozatai, akiket az orosz katonák lelőttek az utcán, néhányukat elfogták az oroszok és lelőtték, mások 3/3-as besúgók lettek, vagy éppen MSZMP párttagok és a párt kegyeltjei, sokan emigráltak Kanadába vagy az USA-ba, többük sorsa börtön és kötél általi halál lett, mert nem voltak hajlandóak aláírni a mások által megírt vallomásukat és vallani sem akartak másokra semmit. Olyanok is akadtak, akik a börtön után nem találtak munkát, mert sehová sem vették föl őket dolgozni, vagy csak vidéken kapták munkát.
Meglepte őket, hogy a korabeli rendszer mennyire megfélemlítette az embereket és nem lehetett megbízni másokban, hogy velük egykorú fiatalok is harcoltak, hogy az emberek légópincében húzták meg magukat és nem volt élelem, és felháborodtak a sok kegyetlenségen és a kínzások válogatott fajtáin.
A játék nagy tanulsága is megszületett az egyik diákunk tollából:, Ha egy tank lövege néz rád, akkor fuss!”
A diákok nagyon élvezték a szerepjátékot, elmondásuk alapján sokkal jobban megértették a korszakot és az eseményeket is. Többen is kétszer-háromszor is újra játszották, hogy a karakterüknek más sorsa legyen. Erre a játékra tette föl a pontot a rádiós emlékműsorunk is.