languages

Képek

Prezentációk

 

KRAKKÓBAN jártunk

 

2012. október 3-án indultunk Krakkóba négy hetes szakmai gyakorlatunkra.  A négy csillagos Qubus Hotelben dolgoztunk, mely a Visztula partján található.

Nagyon sok élménnyel gazdagodtunk. Mivel négyünk közül egyikünk sem dolgozik hotelben Magyarországon, így rengetek új dologgal találkoztunk. Főként a reggeliztetésben és a rendezvények előkészítésében és lebonyolításában, illetve utómunkálataiban vettünk részt. Sok eszköz ismeretlen volt számunkra,de szépen lassan megtanultuk, mihez mit használnak.  A hotelben rengeteg volt a vendég és nagyon sok  a munka, de ennek nagyon örültünk. Sosem unatkoztunk.

Szabadidőnkben alaposan megismertük Krakkó csodás nevezetességeit, jártunk a királyi várban, a Kosciuszko dombról beláttuk a város egészét. A Fő tér és a Posztócsarnok, a Mária templom tornyából elhangzó kürtszó felejthetetlen emlék. Zakopane havas csúcsai is lenyűgöztek minket. Az utolsó héten pedig az auschwitzi haláltáborban jártunk.

Magyar ebédünkkel sikert arattunk, a gulyás ízlett a lengyel kollégáknak (a pirospaprikát itthonról vittük).

Az egy hónap alatt nagyon sok dolgot tanultunk és élményekkel gazdagon tértünk haza Magyarországra. Megtapasztaltuk, hogy igazi a mondás: „lengyel-magyar két jó barát”, vagyis Polak-Wegier dwa bratanki…”.

Köszönjük a lehetőséget.

Varga Laura, Zentai Andrea, Sándor Bence, Juhász Máté

 

2013. júniusában tudtuk meg, hogy októberben Lengyelországba utazhatunk négy hetes szakmai gyakorlatra a Leonardo Da Vinci program keretében. Szeptemberben elkezdődtek a felkészítő órák, ahol többek között megismerkedtünk az országgal, és lengyelül is tanultunk Némethné Holló Krisztina tanárnő segítségével, majd a Sóház téri felkészítő táborban szakmai felkészítést is kaptunk szakmai tanárainktól.

Október 2-án kezdetét vette a több mint 7 órás utunk Budapestről Krakkóba a mentorunkkal, Némethné tanárnővel. Érkezésünk és a szállásunk elfoglalása után a Máltai Keri krakkói partneriskolájában (Zespół szół Gastronomicznych im Prof. Odona Bujwida) láttak minket vendégül egy ebédre, majd pár napon belül kezdetét vette a komoly munka. Ketten felszolgálóként (Szűcs Bálint, Mészáros Erik), ketten pedig szakácsként (Dezsőfi Márk és én) csatlakoztunk a 4 csillagos Qubus Hotel csapatához, ahol Adam, a főséf, és Renata a főpincér rögtön a mélyvízbe dobtak, és különböző feladatokkal "bombáztak" minket. Az első pár nap nehézsége csupán a munkahely ritmusának felvétele és a kommunikáció volt, de kis idő elteltével sikerült beilleszkednünk. Heti 5 napot dolgoztunk, napi 8 órában, különböző műszakokban és beosztásokban. A lengyel gasztronómiával is megismerkedtünk, így megtanultunk néhány tradicionális lengyel étel elkészítését, mint például a pierogi, barszcz  (a híres céklaleves) vagy a zurek.

Természetesen a sok munka mellett volt időnk városnézésre is, így megismerhettük Krakkó nevezetességeit, a Főteret a Posztó csarnokkal és a Mária templommal, valamint az Auschwitzi koncentrációs tábort és a Wieliczkai sóbányát is meglátogattuk. Október 30-án véget ért a külföldi gyakorlatunk és elköszöntünk Krakkótól. Ez a négy hét számomra nagyon sokat jelentett, mert az iskolában egy érettségi vizsgával záródó szakközépiskolai képzésben veszek részt, tehát a szakiskolásokkal ellentétben nekünk nincs külső munkahelyi gyakorlatunk. Csak csoportos iskolai foglalkozások.  Tehát ez volt az első, hogy „igazi” munkahelyen dolgoztam. Egyből éreztem a különbséget. Rengeteg élménnyel, tapasztalattal, és csak jó emlékekkel jöttünk haza, és mindannyian vágyunk vissza Krakkóba.

Megtisztelő és fantasztikus lehetőség, hogy egy ilyen színvonalas szálloda konyháján tölthettem el 4 hetes szakmai gyakorlatom a Leonardo program keretében. A legjobb tapasztalataim: a szakma és a nyelv intenzív gyakorlása, kulturális ismeretek megszerzése. Ez volt az első utam külföldre és nagyon örültem, hogy láttam „a lengyel barátokat.” Remélem lesz még alkalmam visszatérni ide. Az itt szerzett gyakorlat és tapasztalat bátorít arra, hogy a jövőben érdemes lesz a vendéglátás területén dolgoznom.

Köszönjük szépen a lehetőséget az iskolának, és a Leonardo programnak, valamint Némethné Holló Krisztina tanárnőnek.

 

Fodor Bertold 12.B


PARTNEREINK:

ecdl_logo.jpg HKIK_log.jpg NKIK_log.jpg BKIKlog.png JNSZKIK_kicsi.jpg gyngyszv_fsz_log.jpg gla_log_gif.gif kekes.gif hotel-residence-ozon-superior-logo.png lifestyle-hotel_logo_220x200.png 000009490_grandhotel_galya_logo.jpg.jpg
Irány a középsuli!

LEGFRISSEBB HÍREINK

Videók

Külkapcsolataink

testvriskolk_2012.jpg

Infoblokk.jpg

Programok


Pályázatunk:


"Lépj egy fokkal feljebb Károly Róbert"

EFOP-3.1.10-17-2017-00028


Bejelentkezés © Adatvédelem | Jogi nyilatkozat | Impresszum | Média ajánlat | Oldaltékép

logók