languages

Most is jó választás a vendéglátás és a turizmus!

2021. 01. 15., 14:36


A nyolcadik osztályosok számára hamarosan itt a középiskolai jelentkezések végső határideje – de bizonyára az alsóbb évfolyamosok és szüleik is gondolkoztak már azon, milyen irányban érdemes továbbtanulni, ha a biztos jövőt tartjuk szem előtt. Egy éve ilyenkor a vendéglátást és a turizmust az elsők közt vághattuk volna rá, és bár most nem kedvező a helyzet, középtávon gondolkodva (hisz ne feledjük, a képzések 3-5 évig tartanak) rendkívül ígéretes karrier áll az ágazat leendő szakemberei előtt. Ezeken a területeken két a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány fenntartásában működő középfokú intézmény is híres színvonalas és gyakorlatias oktatásáról.

A 2020-as esztendő elejéig a turizmus és a vendéglátás a hazai gazdaság húzóágazatai voltak. Az ezekkel kapcsolatos cikkek egyik fele a folyamatos bővülésről, az adatok szárnyalásáról tudósított, a másik fele pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy egyre nehezebb elegendő, szakképzett munkaerőt találni a vállalkozásoknak. Mindkét jelenségnek örülhettek azok, akik tanulmányaikkal e szakmák felé igyekeztek – szakértők szerint pedig már 1-1,5 év múlva újra ugyanez lehet a helyzet.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója, Guller Zoltán például nemrég úgy nyilatkozott, a nyáron indulhat újra teljes gőzzel a magyarországi turizmus, ezt követően pedig – az állami támogatások révén is – képes lehet hamar talpra állni a szegmens. Az MTÜ első embere úgy számol, tíz hónap kellhet ahhoz, hogy elérje a válság előtti szintet az ágazat. Ez a 2022-es „egyenesbe jövés” kedvező jóslat azoknak, akik mostanában kezdenének bele ilyen irányú képzésekbe.

A leendő vendéglátós és turisztikai szakemberek optimizmusát erősítheti, hogy a mögöttünk hagyott hónapok után a többség alighanem már annyira „ki van éhezve” az utazásra vagy épp egy kellemes éttermi vacsorára, hogy amint lehet, azonnal bepótol mindent. Gondoljunk csak a vírus két hulláma közti időszakra, amikor hónapokon át meghaladta a belföldi vendégforgalom az egy évvel korábbit.

A rekord közei teljesítmény tehát, reméljük, rövidesen újra adott lesz, és minden jel szerint a szakemberhiánnyal is ez lehet a helyzet. Sőt, a korábbi szűkösséget fokozhatja, hogy a mostani válság miatt sokan elhagyták a szektort, akik pedig találtak más munkát, nem biztos, hogy visszatérnek. Ez azt jelenti, hogy a jó szakemberekért hamarosan még inkább sorban állnak majd a munkáltatók, ami többek közt jobb lehetőségeket, magasabb fizetést jelenthet a talpraesett, gyakorlatias tudással felvértezett fiataloknak.

Pontosan ez utóbbi az, amiben a gyöngyösi MMSZ Károly Róbert Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium, valamint az MMSZ Óbudai Technikum és Szakképző Iskola is élen jár. Intézményeink 3 éves szakképző iskolai és 5 éves technikusi tagozatai is széles választékkal, jól felszerelt képzőhelyekkel, biztos gyakorlati helyszínekkel és az Erasmus programok révén kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal várják a diákokat.

Turizmus és vendéglátás tehát nemcsak volt, hanem lesz is, a felkészült szakemberek jó része pedig ahogy korábban, úgy ezután is intézményeink falai közül kerülhet ki.

 

Fotó: Canva

Irány a középsuli!

LEGFRISSEBB HÍREINK

Videók

Külkapcsolataink

testvriskolk_2012.jpg

Infoblokk.jpg

Programok


Pályázatunk:


"Lépj egy fokkal feljebb Károly Róbert"

EFOP-3.1.10-17-2017-00028


Bejelentkezés © Adatvédelem | Jogi nyilatkozat | Impresszum | Média ajánlat | Oldaltékép

logók