languages

SPAR - "Adni öröm"

2017. 12. 22., 10:32


 Idén is részt vettünk a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Adni öröm akcióján két gyöngyösi és egy budapesti Spar üzletben. 63 önkéntes diákunk szórólapok osztásával járult hozzá az adománygyűjtéshez.

 

Tanulóink gondolataiból …..

 "Jó érzés volt, hogy én is segíthettem a szeretetszolgálatnak a szórólapok osztásával. Minden ember érdeklődő volt és látszott rajtuk, hogy tényleg szeretnének segíteni. A 2 óra nagyon gyorsan elrepült a jó hangulatnak köszönhetően."

Jaros Petra 9. G

 "Iszonyatosan jól éreztük magunkat én nagyon sokat sírtam, amennyien adakoztak az valami elképesztő! Segítettem pakolni a néniknek és a bácsiknak is. A felnőtt akivel voltunk, Zoli, segített ahol tudott. Becsatlakozott és csinálta ő is. Én személy szerint élveztem hogy ott lehettem és ezt köszönöm!"

Fuxreiter Zsaklin 11. A

 "Nagyon jól éreztem magam! Egy nagyon jó élményben volt részem, mivel így én is segíthettem a rászorulóknak azzal, hogy osztottam szórólapot! Fontosnak tartom, hogy az ember segítsen azokon akik rászorulnak mert soha nem tudhatja, hogy ő mikor fog ugyanilyen helyzetbe kerülni."

Máté Nikolett 9. G

 Ha legalább egy kicsit is szebbe tettem valakinek a karácsonyt akkor már megérte. Ők igazan értékelni fogják amit értük tettünk. Lehet hogy nekem négy óra volt az életemből, de nekik akár több hónap éhezés nélkül."

Bárdos Henrietta 12. Szé2/B

 "Én nagyon élveztem és utána is jól éreztem magam hogy valamilyen szinten tudtam segíteni.. Fontosnak tartom hogy az ünnepek előtt segítsenek az emberek ahol tudnak. Én is szoktam segíteni."

Rajna Bettina 11. A

 "Egyszerűen elképesztő volt látni, hogy igenis meg lehet mozgatni az embereket. Volt olyan aki szinte az utolsó pénzéből is adományozott és láttam az arcán hogy ő ettől boldog. Viszont szomorúsággal töltött el, hogy néhány ember még a szemöldökét is felhúzta. Örülök, hogy ezzel az akcióban való részvétellel is sikerült közelebb kerülni az emberekhez és ahhoz, hogy ne éhezzenek."

B. Fodor Fanni 12. A

 "Nekem nagyon tetszett! Jó volt, hogy a barátaim is velem voltak! Sok ember azt mondta, hogy örülnek, ha tudnak segíteni."

Sztankó Tímea 9. G

Irány a középsuli!

LEGFRISSEBB HÍREINK

Videók

Külkapcsolataink

testvriskolk_2012.jpg

Infoblokk.jpg

Programok


Pályázatunk:


"Lépj egy fokkal feljebb Károly Róbert"

EFOP-3.1.10-17-2017-00028


Bejelentkezés © Adatvédelem | Jogi nyilatkozat | Impresszum | Média ajánlat | Oldaltékép

logók