languages

Szakképző iskola - 9. évfolyam - 1. projektzáró

2023. 11. 22., 7:32


Projektoktatás a 9. szakképző évfolyamon
 
 
Intézményünk egyik újdonsága a szeptembertől beindított projektoktatás. Ennek az oktatási formának az a lényege, hogy tanulóink kiscsoportokban sajátítják el a szakmai és a közismereti tantárgyakat, így készülve az ágazati alap-, és a szakmai vizsgára.
Elérkeztünk az első etaphoz, a projektzáróhoz. A szeptember egy négyhetes előkészítésről szólt, majd ezt követte egy hathetes szakmai blokk. A folyamatban nagyon fontos szerepe van ajátékos formában történő tananyag elsajátításának. A három vendéglátós csoport különböző formában mutatta be produktumait. Nagyon ügyesek, talpraesettek voltak, szépen kommunikáltak diákjaink; sokféle ötlet és kreativitás jelent meg a bemutatón. Ezekről számolnak be a fotók
Büszke vagyok tanítványainkra és minden kollégámra, akik részt vállaltak és vállalnak a megvalósítáásban. Nagyon sok energiát, előkészületi munkát igényel, viszont már most érezhető a befektetett munka eredménye, amely lemérhető volt a gyerekek prodoktumaiban. Nekünk pedagógusoknak a gyermek számít...❤

További képek a projektzáróról: itt megtekinthetők.

Daskalopoulos-Kuzbelt Hilda Violetta
igazgató
Irány a középsuli!

LEGFRISSEBB HÍREINK

Videók

Külkapcsolataink

testvriskolk_2012.jpg

Infoblokk.jpg

Programok


Pályázatunk:


"Lépj egy fokkal feljebb Károly Róbert"

EFOP-3.1.10-17-2017-00028


Bejelentkezés © Adatvédelem | Jogi nyilatkozat | Impresszum | Média ajánlat | Oldaltékép

logók