languages

2016-ban sem lustálkodunk, zajlanak a bajnokságok

2016. 04. 13., 9:15


Számos sportrendezvénynek adott otthont iskolánk februárban is. Valentin nap alkalmából, február 15-én rendeztük a több éves múltra visszatekintő, KERI DSE által alapított Városi Leány Röplabda Diákolimpiát.

Lezajlott az Atlétika Városi Diákolimpia Teremnégypróba is, a Gyöngyösi KDSB szervezésében, ahol 30m-es síkfutás, tömöttlabda-dobás, helyből távolugrás és magasugrás versenyszámokban kellett helytállnia a versenyzőknek.

A városi döntőt Valiskó Máté 12.A osztályos tanuló nyerte, lány csapatban pedig a III. helyezést értük el. 

Áprilisban a Fair Play Labdarúgó Kupán is részt vettek diákjaink, sőt a lányok továbbjutottak a megyei döntőbe is!

Kiemelten fontos számunkra a sportprogramok rendszeres szervezése, hogy diákjaink megismerjék, megszeressék a különböző sportágakat, felfedezzék a mozgás örömét és beépítsék életükbe az aktív sportolást.

Továbbra is várunk mindenkit szeretettel, aki sportolni szeretne, jelentkezzetek bátran a testnevelő tanároknál, és érdeklődjetek a közelgő sporteseményekről, versenyekről!

Ha úgy érzed, hogy a hangszálaiddal és a tenyereddel támogatnád társaidat, vagyis szurkolóként vennél részt az eseményeken, akkor is várunk szeretettel!

Eddig minden sportolónk és versenyzőnk nagyszerűen szerepelt, gratulálunk! Nagyon büszkék vagyunk rájuk, csak így tovább!

Irány a középsuli!

LEGFRISSEBB HÍREINK

Videók

Külkapcsolataink

testvriskolk_2012.jpg

Infoblokk.jpg

Programok


Pályázatunk:


"Lépj egy fokkal feljebb Károly Róbert"

EFOP-3.1.10-17-2017-00028


Bejelentkezés © Adatvédelem | Jogi nyilatkozat | Impresszum | Média ajánlat | Oldaltékép

logók