Diákjainkból verbúválódott csapat 2016.03.19-20-án maratoni vetélkedőn vett részt a gyöngyösi Sportcsarnokban.
A verseny 24 órán keresztül zajlott március 19-én 9 órától, 20-án 9 óráig, de már 7:30-ra ott voltunk kipakolni. Rengeteg előkészületet igényelt már az elindulás és az előfeladatok megoldása is. A gyerekekkel együtt többnapos munkánk van benne, plusz a 24 órás pörgés, ami tényleg leírhatatlan volt. Egyszerre 5-6 olyan feladattal megdobtak minket, hogy építsünk egy lovasugró pálya makettet, egy önműködő műugró automatát, bob pályát, készítsünk 2 perces videoklipet melynek témája, hogy valakit doppingoláson kapnak, csináljunk egy őskori olimpiai showt vagy egy űrolimpia divatbemutatót. Megállás nélkül dolgoztunk, hiszen majdnem feleannyian voltunk mint más csapatok. Óriási buli volt a gyerekeknek és nekünk is. Igazi csapat jött létre. A verseny pedig tényleg olyan hangulatú volt, hogy a győztes személye senkit nem érdekelt, mert már a feladatok megoldása jelentette az élvezetet és a kihívást.
Mindazonáltal sok tapasztalatot szereztünk, és már készülnek a következő alkalomra, amikor remélhetőleg többen leszünk és már tudni fogjuk mi is vár ránk.
A versenyen résztvevők listája:
Klenovics Patrik 12. A (csapatkapitány)
Kelemen Mirjam 12. A
Szabó Bella 12. A
Balogh Vivien 12. A
Valiskó Máté 12. A
Hegedűs Fanni 13. C
Fajkus Péter 12. Szé/2
Molnár Ádám 12. B
Lakatos Dóra 11. A
Bukovi Liliána 11. A
Deák Konrád 11. A
Bubenkó Fanni 11. B
Cserháti Nikolett 11. B
Huszák Rebeka 11. B
Ruga Eliza 11. B
Fehér Franciska 10. A
Petheő Renáta 10. A
Ferenczik Zsanett 10. A
Laczkó Csenge 9. A
Rajna Bettina 9. A
Sipos Zoé 9. B
Sinák János 9. V/2
Csömör Dominika 9. V/2
3 külsős:
Ruga Lili
Bubenkó Anett
Mészely Tamás
Kísérő tanárok: Patakiné Buzás Szilvia és Virág Katalin