languages

Diákjaink az Európai gasztrokultúrában

2017. 01. 27., 11:47

Örömünkre szolgál, hogy ezeken a gyakorlatokon, amelyeket az Európai Bizottság Erasmus+ programja tesz lehetővé, diákjaink minden alkalommal helytállnak, és vendéglátóik kiemelkedően jó véleménnyel vannak munkájukról és személyiségükről egyaránt.


Tavaly ősszel összesen 20 tanulónk – szakácsok, cukrászok, felszolgálók – vett részt a programban tanáraik kíséretével. A cél ezúttal az osztrák Rorhbach, a finn Savonlinna, az olasz Rieti és Krakkó voltak. Ausztriában egy nagy iskola üzemi konyháján dolgoztak diákjaink, Finnországban és Olaszországban egy-egy étterem volt gyakorlatuk helyszíne, míg Lengyelországban tanulóink egy szálloda konyháján tanulhattak és bizonyíthattak.

A környezetnek megfelelően Rorhbach-ban a minden napra előállított négy menü (ebből egy hús nélküli) és a dinamikus, feszített munkatempó jelentett kihívást, miközben volt alkalom megtanulni a különböző tálalási formákat.

Savonlinna-ban a halak elkészítése, tálalása során tanultak sokat a résztvevők, míg zárásként egy magyar menüvel is bizonyíthatták felkészültségüket.

Olaszországban a helyi menük alapján a tésztákról, kávéról, és a tenger gyümölcseinek feldolgozásáról szereztek tapasztalatokat.

A lengyel szállodában is hamar népszerűek lettek tanulóink, köszönhetően szorgalmuknak és kiemelkedő hozzáállásuknak. Itt természetesen szintén a helyi konyhát, ízvilágot tanulmányozták, miközben élesben kipróbálták az itthon tanultakat a hotel éttermében.

Újra van okunk büszkének lennünk tanulóink helytállására, és örülünk, hogy a tavalyi gyakorlat is eredményesen zárult.

A Heves Megyei Hírlapban is megjelent egy cikk arról, hogy diákjaink milyen eredményekkel teljesítettek az Erasmus+ programon, ITT tudjátok elolvasni.

Sok sikert kívánunk mindenkinek az idei Erasmus+ programhoz is!

Irány a középsuli!

LEGFRISSEBB HÍREINK

Videók

Külkapcsolataink

testvriskolk_2012.jpg

Infoblokk.jpg

Programok


Pályázatunk:


"Lépj egy fokkal feljebb Károly Róbert"

EFOP-3.1.10-17-2017-00028


Bejelentkezés © Adatvédelem | Jogi nyilatkozat | Impresszum | Média ajánlat | Oldaltékép

logók