Véget ért az idei, kétnapos gólyatábor, ahol köszöntöttük iskolánk legújabb tanulóit, illetve a diákoknak is lehetőségük nyílt megismerni egymást az iskolakezdés előtt. Színes és változatos programban volt részünk, ráadásul nagyon jó kis csapat jött össze, úgy tűnik, hogy a Máltai Keri idei 9. évfolyama is nagyszerű közösséggé szerveződik.
Az előre eltervezett programot sikerült maradéktalanul megvalósítanunk, a csapatépítő és ismerkedési játékok oldottabbá tették a csapatokat és vidám hangulatot teremtettek. Az első napon bemutattuk az iskola épületét, és a diákélet fontos színtereit, de jutott idő sportvetélkedőkre és érdekes előadásokra is. Az éjszakai túra pedig a 2 napos tábor egyik legkedveltebb programja volt. Külön öröm, hogy az osztályfőnökök, testnevelők mellett a DÖK részéről nem csak azok jöttek el, akik személyesen is részt vettek a szervezésben, hanem a Diákönkormányzat vezetői is – a gólyák legnagyobb örömére.
A finom ételeket a Sóház utcai gyakorlati oktatási központ dolgozói biztosították.
Köszönjük mindenkinek, aki eljött a gólyatáborunkba, és aktívan részt vett a programokon, és reméljük, hogy az iskolai hétköznapok is hasonlóan jó hangulatban telnek majd!
A táborról készült fényképeket megtaláljátok a Facebook oldalunkon: https://www.facebook.com/MMSZKarolyRobertSZKISZIGyongyos/photos/?tab=album&album_id=294671750900546