languages

Megannyi élmény, még több tapasztalat

2019. 06. 17., 14:50

Idén is sikeres volt a Máltai Keri diákjainak külföldi szakmai gyakorlata

 

,,Rengeteg mindent tanultunk ez alatt az egy hónap alatt.” „Képet kaptunk arról, miben különbözik a külföldi vendéglátás az itthonitól.” „Egyre jobban belerázódtunk a munkába és a mindennapokba, így egyre több mindent bíztak ránk.” Nyugodtan mondhatjuk, már ezek miatt a diákjainktól származó mondatok miatt megérte bekapcsolódni a Hagyományos ételek beilleszkedése a modern gasztronómiába című, a Tempus Közalapítvány által kezelt Erasmus+ európai uniós projektbe.


A program keretében a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Károly Róbert Középiskola ebben a tanévben 31 tanulót küldhetett szakmai gyakorlatra hat európai uniós ország – Ausztria, Finnország, Lengyelország (őszi és tavaszi turnus), Olaszország (őszi és tavaszi turnus), Spanyolország és Németország –partnerintézményeibe. Közülük Lengyelországba és Olaszországba ráadásul az őszi és a tavaszi félévben is kiutazhatott 1-1 csoportunk. Ősszel Finnországban, Ausztriában és Lengyelországban is 4, Olaszországban pedig 6 tanulónk próbálhatott szerencsét, míg tavasszal Németország felé 3-an, Spanyolország és Lengyelország felé 4-en, Olaszország felé pedig 6-an vették az irányt.

 

A kiutazók között cukrászok, szakácsok és pincérek is voltak, akik mind-mind a fogadó ország vendéglátó egységeiben álltak munkába. Ebben a tanévben 3 turisztikás diákunk is lehetőséget kapott a külföldi tapasztalatszerzésre: ketten a lengyelországi Krakkóban egy négycsillagos szállodában teljesítették a 28 napos gyakorlati időt, míg egy diák a németországi Hagnauban egy turisztikai információs irodában dolgozhatott.

 

Külön örömünkre szolgált, hogy Finnország esetében fogadni is tudott intézményünk egy diákot: a turizmus-vendéglátás szakos hallgató három hónapos gyakorlatát töltötte az egyaránt három csillagos gyöngyösi Opál Hotelben, majd a Mátrafüred közelében található Borhotel Sziluett Farkasmályban. 

 

A kiutazásokat az őszi és a tavaszi turnusnál is megelőzte egy felkészítő tábor. A diákokat itt mentálhigiénés szakember és a kísérő tanárok próbálták felkészíteni azokra a helyzetekre, esetleges problémákra, konfliktusokra, amelyeket kint tartózkodásuk során kezelniük kellett.  A tábort már rögtön a foglalkozások után mindenki sikeresnek találta, de a legjobb visszajelzés mégiscsak az, hogy a diákok a hazaérkezés után is kiemelték, „élesben” is hasznosítani tudták az ott hallottakat.

 

Szintén büszkék vagyunk arra, hogy a kiválasztott tanulók idén is nagyszerűen teljesítettek az Online Linguistic Support (OLS, online nyelvi támogatás) program kurzusán és szintfelmérőjén. Utóbbira mind a 35 licencet megkaptuk, azaz az összes résztvevő eredményesen megírta a kiutazás előtt és után is az angol, illetve német szintfelmérőt.

 

A felkészítés ráadásul nemcsak a már említett nyelvi és mentális tréningekből állt, hanem a diákok már idehaza elkészítették és fel is szolgálták azokat a magyaros ételeket, amiket később külföldön is a vendégek elé tálalták. Ezekre a „magyar estekre” többnyire a diákok ott tartózkodásának utolsó napjaiban került sor, és olyan fogásokkal ismertették meg a helyieket, mint a húsleves, a csirkepörkölt, a somlói galuska vagy épp a szilvás gombóc.

 

A program résztvevőit a kint tartózkodás alatt 9 kísérő tanár mentorálta, egy alkalommal pedig monitoring látogatásra is sor került: iskolánk intézményvezetője és a fenntartónk Spanyolországba látogatott el tanulóinkhoz. Ennek során ők is megbizonyosodhattak arról, amiről az egy hónapos gyakorlat alatt, illetve a hazaérkezés után maguk a diákok is beszámoltak. Fontosnak tartották, hogy bepillanthattak a helyi gasztronómiába, miközben egy kicsit ők is „odacsempészhettek” valamit a magyaros ízvilágból. Megnyugtató volt hallani, hogy a diákok egyöntetűen arról számoltak be, munkaadóik napról napra egyre több tevékenységbe vonták be őket, és a kezdeti kisebb tennivalók után már jócskán kaptak önálló feladatokat is.

 

Fiatalokról lévén szó persze egy ilyen külföldi szakmai gyakorlat nemcsak a munkáról és a tanulásról kell, hogy szóljon. Diákjaink szabadidejükben számos kulturális programon vettek részt, és felkeresték a környék látnivalóit is. A spanyolországi csapat San Sebastiannál megcsodálhatta az Atlanti-óceánt, míg az olaszországiak Rómát és a Vatikánt. A fő programpontokat Lengyelországban a Wavel királyi palotája és Auschwitz, Németországban a festői szépségű alpesi kirándulóhely, Pfänder jelentették, míg Ausztriában többek közt linzi, Finnországban pedig helsinki városnézésre sikerült időt szakítani.

 

A hagyományokhoz híven a program záróakkordjaként sor került a már említett projektzáró rendezvényre, amelyre meghívtuk Gyöngyös város vezetőségét és a képviselőtestület néhány tagját is. Itt Géczy Zsolt szakmai oktatásvezetőként értékelte a programot: részletesen kitért a partnerintézmények profiljára, a munkahelyek jellegére, a digitális munkanaplók vezetésére, a projekttéma aktualitására. A diákok prezentációk, kisfilmek és persze személyes élménybeszámolók segítségével idézték fel a külföldön töltött heteket, amelyről nagy átéléssel meséltek. Természetesen a fiatalok stílszerű fogásokkal is készültek, és be is avatták az összegyűlteket az országonként felszolgált ételek hozzávalóinak és elkészítésének általuk immár jól ismert rejtelmeibe.

A vacsorát követően, az Europass bizonyítványokat ünnepélyes keretek között vehették át a diákok.

 

Iratkozzatok Youtube csatornánkra és nézzétek meg diákjaink fényképes beszámolóit a külföldi utazásokról: https://bit.ly/31FJlXt

Facebook oldalunkon is folyamatosan naprakész információkkal, élménybeszámolókkal várunk: https://bit.ly/2XhLFF0

A Gyöngyös TV által, projektzáró rendezvényünkről készített felvétel az alábbi linkre kattintva megtekinthető: https://bit.ly/31xCZtn

Irány a középsuli!

LEGFRISSEBB HÍREINK

Videók

Külkapcsolataink

testvriskolk_2012.jpg

Infoblokk.jpg

Programok


Pályázatunk:


"Lépj egy fokkal feljebb Károly Róbert"

EFOP-3.1.10-17-2017-00028


Bejelentkezés © Adatvédelem | Jogi nyilatkozat | Impresszum | Média ajánlat | Oldaltékép

logók