Egy álmom vált valóra, azzal, hogy bekerültem ebbe a programba. Német nyelvterületre jelentkeztem, de Ausztriába ősszel nem lehetett menni. Németországba viszont csak 3 főnek volt lehetősége kiutazni. Abban a pillanatban mikor megtudtam, hogy én lehetek az egyik, talán én voltam a világ legboldogabb embere.

 Az utazást már nagyon vártam, mert kíváncsi voltam milyen egy másik országban. Kíváncsi voltam, hogy mennyire tudom alkalmazni a nyelvtudásomat, milyenek az emberek és szokásaik. Jól esett, amikor többen is mondták, hogy egész jó a németem. Azt hittem, hogy majd az első 2 nap után szembesülök a nehézségekkel és a következő két napban teljesen kétségbe esek, hogy nem tudok kommunikálni és nem tudom mit is kéne csinálnom. De nem így lett és ezt az ott dolgozók türelmének köszönhetem. Ha nem értettem valamit, akkor odajöttek és megmutatták. Hárman utaztunk Németországba az iskolától, de mind a hárman másik településen dolgoztunk és voltunk elszállásolva. Nekem a Silencehotel /Restaurant Baader-be, egy Michelin csillagos, nagyon színvonalas étterembe volt szerencsém kerülni.  Itt két műszakban dolgoztunk, 09:00-14:00-ig, majd 18:00-21:00-ig. Azt kell, hogy mondjam: élveztem minden percét!

Emellett rengeteg egyéb élményben és tapasztalatban volt részem.

Németországban pl. még működik a becsületkassza. A hotel mellett volt egy pékség. Ami megmaradt kenyér, zárás után kirakták egy állványra fél áron, mellé raktak egy műanyag dobozt és az emberek beletették a dobozba a pénzt, csak úgy vitték el a kenyeret. Meglepően nagy volt a tisztaság az utcákon. Az emberek erre is odafigyelnek.

Az igazgatónő volt a kísérő tanárunk az első héten, aki nagyon jól ismeri a környéket. Kirándulni is elvitt minket Mainau szigetére. Úgy gondolom tavasszal gyönyörű, de így is csodaszép volt. Mainau szigete a virágokról és a virágokból készített szobrokról híres.

 

Voltunk lepkeházban, ahol a pillangók annyira már nem félnek az emberektől. Hajóval utaztunk a Bódeni tavon. Kirándultunk Kostanzba is. Átmentünk Bregenzbe, fölmentünk az 1060 m magasságban fekvő a Pfänderre, ahonnan láttuk a három országot: Svájcot, Ausztriát és Németországot.
Egy hét után igazgatónő elutazott és mi magunkra maradtunk, ami szerintem hasznos volt nyelvtanulás szempontjából is.

Szabadnapjainkat közösen töltöttük mi hárman. Ilyenkor érdekes helyzetek is adódtak, pl , amikor sétáltunk Überlingenben, és belebotlottunk egy tevébe az út közepén. Persze a fotó nem maradhatott el.

 

Majd mikor később Petivel utaztunk vissza Heiligenbergből Frickigenbe Zsófihoz, egy hatalmas nagy birkacsorda jött velünk szembe az úton. Megállt a busz és mi csodálkozva néztük a jelenséget.

 

Egyszer pedig lehetőségünk volt bowlingozni a Paradis hotelben (Zsófi gyakorlati helyén). Kimentem az utolsó buszhoz, ami elhajtott előttem és nem állt meg! Döbbentem álltam és fogalmam sem volt, hogy hogy jutok haza. Onnan telefonáltam az igazgatónőnek, aki egy telefonhívással Magyarországról megoldotta a problémámat.  

A munkában is voltak sikerélményeim. Lehet, hogy itthon semmiségnek tűnik, hogy a felvett rendelést egyből elkészítem, de ott nagyon nagy elismerésként éltem meg, hogy megbíztak bennem és a nyelvtudásomban. Tudták, hogy megértem, hogy pontosan mit és hogyan rendelt a vendég. Hihetetlen jó érzés volt!

Az utolsó nap is zsúfoltan telt. A búcsúzkodás és elköszönés közben délelőtt még magyaros pörköltet főztem a helyiek kérésére, majd kiderült, hogy sajtófotózás lesz és újságcikk is készül az itt-tartózkodásunkról.

 

A helyi iskola tanára, Andreas vitt bennünket Zürichbe, a reptérre. Nehéz szívvel búcsúztam, de tudom, hogy nem is olyan sokára visszatérek még!

Köszönöm a lehetőséget.

 

Kiss Virág

14.V